Borította a bilit Zelenszkij volt tanácsadója – ebből óriási botrány lesz

„Az oroszok mindent megtettek azért, hogy a háború véget érjen” – közölte Alekszej Aresztovics.

Ukrajna szerint saját katonáik holtteste helyett 20 oroszét kapták meg a legutóbbi csere alkalmával.
Ukrajna szerint saját katonáik holtteste helyett 20 oroszét kapták meg a legutóbbi orosz–ukrán csere alkalmával – írja a The Moscow Times.
A visszaszolgáltatás alatt már megerősítést nyert, hogy a nekünk átadott 20 holttest, akiket a mi halott katonáinkként adtak vissza, valójában oroszok
– mondta Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök szombaton, majd azzal vádolta a Kremlt, hogy
Ezt is ajánljuk a témában
„Az oroszok mindent megtettek azért, hogy a háború véget érjen” – közölte Alekszej Aresztovics.
nem ellenőrizték, kiket küldenek vissza, sőt azt is felvetette, hogy Moszkva talán szándékosan keveri össze a holttesteket, hogy elkenje, hány ukrán katona földi maradványait tartják vissza.
A portál hozzátette hogy, az elesett katonák hazaszállítása és a hadifoglyok cseréje azon kevés területek egyike, ahol a háborúban álló felek az invázió 2022 februári kezdete óta együttműködnek.
Végül kihangsúlyozták, Moszkva és Kijev a június elején Isztambulban tartott tárgyalásokon meg is állapodott arról, hogy mindketten visszaküldik a másik fél 6000 katonájának holttestét.
Nyitókép forrása: XOSE BOUZAS / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP